Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


53. fejezet

2014.09.02

-     - A lányoknak a szoknya fenéktől legalább 10 centi alá le kell érnie. A dekoltázs nem lehet túlságosan nagy, vagy kihívó. – mondta az igazgatónő. Szóval próbáljunk ne úgy felöltözni, mint a kurvák. Már akkor tudtam, hogy ez lehetetlen kérés. - Köszönöm. – folytatta. - A bál 2 nap múlva, egy pénteki este kerül megrendezésre. Tilos bármilyen alkohol, vagy tudatmódosító szert behozni az iskolába. Persze ez a szabály mindenkorra is érvényes. – nem mintha amúgy nem innának, vagy drogoznának a diákok a vécékben, vagy az udvaron.

Ezután a rövid szabály ismertetés után, mindenki mehetett a maga dolgára. A vizsgát másnapra időzítették, tehát a diákoknak volt még egy napja felkészülni a teljes megaláztatásra. És másnap ezt mind megünnepelhették. Csodás, nem?

 

 

-    -  Akkor sem fogok elmenni! – ellenkeztem, miközben Dane-el, és Steve-el ültünk a büfé előtt egy asztalnál. – Se kedvem, se ruhám, se partnerem nincs.

-    -  Hé! – háborodott fel Dane. – A partnered itt ül veled szemben!

-     - Ja, tényleg… Bocs, vagy egyedül mész, vagy keresel valaki mást… - mondtam. Steve csak röhögött. Neki már szinte év elején volt partnere, egy gyönyörű, fekete rövid hajú, barna bőrű lány, csak úgy, mint Steve, nagy szinte már fekete szemekkel. Nem tudtam, hogy mi a neve, de nem is nagyon érdekelt.

-     - Hát, nem keresek másik partnert, mert te vagy az. És el fogsz velem jönni, ha tetszik, ha nem.

-     - És a ruhám, azzal mit… - kezdtem volna a tiltakozást – ami inkább nyávogás volt-, de Dane közbevágott.

-     - A ruhádat ma este fogjuk megvenni. Most már tényleg.

-     - Ajh… - sóhajtottam. – Neked van egyáltalán öltönyöd?

-     - Nincs… vagyis van, mert Steve ad egyet kölcsön.

-     - Hé, én nem adok! Haver, vegyél magadnak!

-     - Aha, persze. Költsek egy csomó pénzt, amikor neked szinte már külön gardróbod van csak az öltönyeidnek!

-     - Ez nem igaz!

-     - Dehogynem… láttam. A két szememmel! – azzal kigubbasztotta a kék szemeit, és rájuk mutatott. Vicces volt, de egyszerűen nem tudtam nevetni. Mióta láttam a csuklóját, nem tudtam máshogy gondolni rá, csak, mint egy srácra, akinek segítségre van szüksége. Inkább csak egy mosolyt erőltettem az arcomra, hogy azért ne tűnjön fel senkinek a bajom.

-     - Jól van, jól van! Adok egyet. De nyakkendőt hozz magadnak. – erre Dane felvonta a szemöldökét, és olyan – ezt meg hogy képzeled?- fejjel bámulta Steve-et. – Hogy mi van? Nem… nem, nem nem nem nem! Azt már tényleg te szerzel!

-     - Nem már Steve! Tudod, hogy mennyire szeretlek! – azzal egy nagy vigyort küldött Stevenek. Annyira hamisnak tűnt ez a vigyor. Nekem legalábbis. Dane kívülről egy boldog, és vicces srácnak tűnt. De csak ő és én tudtuk, hogy igazából belül szenved. Ahogyan én is…

-     - Persze, hogy tudom… engem mindenki bír! – röhögött.

-      - Na?

-     - Istenem, Dane… rendben, legyen. De a seggedet nem nyalom tisztára!

-     - Ha-ha. – mondta Dane gúnyosan. – Nem értem, mi bajod azzal, ha a rokonodnak oda kell adnom egy öltönyt. Nem Tunéziát kértem tőled, csak egy öltönyt.

-     - Jó, oké, megértettem, nagylelkűen és önzetlenül kölcsön adok neked egyet.

-       -   Ez nagyon szép gesztus tőled. – mondtam mosolyogva.

-     - Igen, tudom… ez innen, - majd ököllel lágyan odaütött, ahol a szíve van – belülről fakad.

-     - Oh, hát ez csak természetes! – nevettem.

-     - Na, de Rebecca, mi meg hárman elmegyünk neked is venni egy szexi ruhát, amiben lehengerlően fogsz kinézni.

-     - Hárman? Két fiú elmegy venni egy lánnyal venni egy báli ruhát… ez csak engem hoz zavarba?

-     - Miért hozna téged zavarba? – kérdezte Dane.

-     - Hát nem tudom… a filmekből úgy tudom, hogy ezt a lányok csinálják vihogva, egy menő pop zene aláfestésével.

-     - De ez nem egy tini mese, Rebecca… Itt drogoznak, isznak, dugnak, ölnek a tini lányok, és nem Hannah Montana-t néznek minden este másnál egy pizsi parti keretében! – mondta Steve, szerintem a kelleténél egy fokkal hangosabban. Mondjuk ez engem nem zavart, csak a fizika tanár fordult oda egy pillanatra, elkerekedett szemekkel. Steve nem nagyon vette észre, de mi Dane-el mosolyogva összenéztünk.

-     - Egyébként… - kezdtem. – Ti már tanultatok egyáltalán valamit a vizsgára? Mert, és most ezer bocsánat Steve, de te nem úgy nézel ki, mint akinek tele van a feje okosságokkal.

-     - Kedvességed meg melengeti a lelkem, Rebecca. – mondta Steve, mintha csak egy színdarabban játszana.

-     - Oh, tudom… - döntöttem a fejem oldalra, és vigyorogtam. – De komolyan… nem kéne valamit tanulni?

-     - Nem, dehogy. Nekem az az elvem, hogy a legtöbb tudás már a birtokodban van. Ezért sem kell annyit tanulni.

-      - Ez egy marha nagy hülyeség… - mondtam.

-     - De most miért? Arra akartam kilyukadni, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni… és nekem az örökös tanulás nem a nagy kedvencem… ezért sem szoktam, csak az óra, vagy vizsga előtt megtanulni a legfontosabb részt, ami egy-két mondat. És bumm! Kinek lett 4-es a történelem dolgozata?

-     - Hát persze, hogy neked…de akkor csak mázlid volt… - mondta Dane halkan.

-     - Oh, igen? Megkérdezhetem, neked hanyas lett, drága unokatestvérem?

-     - Az… az most nem tartozik ide… - mondta Dane, összeráncolt szemöldökkel.

-    - Kettes lett neki… - súgta oda nekem Steve, kezét a szája elé tartva, mintha olyan fontos lenne.

-     - Áh, értem… - mondtam.

 

 

Miután kierőszakoltam a fiúkból, hogy legalább egy órát tanuljanak, elindultunk Dane szobájába.

A folyosón pedig szembe jött velünk Patrick.

-     - Áh, Rebecca! – kezdte. – Rég láttalak! Hogy s mint?

-     - Hagyjál, te seggfej… - dünnyögtem oda neki unottan.

-     - Mi az? Miért van ilyen rosszkedved? – kérdezte, lebiggyesztett ajkakkal. Én csak forgattam a szemem.

-     - Elszomorodom, ha csak rád kell néznem… ez a bajom. – nem volt sok kedvem mindehhez.

-     - Jaj, most nagyon megsértettél, tudod?

-     - Biztosan…

-     - Hé, Patrick… - mondta Steve, elém állva. – Szállj már le Rebecca-ról rendben? Neked mi a jó ebben?

-     - Oh, nézzenek csak oda! Rebecca, beújítottál egy nigga testőrt?

-     - A kurva anyádat, Patrick! – mondtam, majd kikerültem Steve-et, és mentem tovább. – Gyere, Steve. – megfogtam a vállát, de ő nem mozdult.

-     - Minek neveztél? – kérdezte indulatosan. Az egész teste megfeszült. Éreztem, hogyha nem teszek gyorsan valamit, ebből egy véres bunyó lesz.

-     - Ste… Steve… Gyere… Hallod?

-     - Nem, amíg…

-     - Nem fogtok műsorozni, hallod? Nehogy neki merj ugrani, mert annak nem lesz jó vége… nagyon nem lesz jó vége. – mondtam neki, olyan közel, hogy csak ő hallja. Mikor befejeztem, tudtam, hogy hallotta, amit mondtam, és fel is fogta. Vett egy mély lélegzetet, majd azt kifújta. Belenézett a szemembe. Nagyon közel voltunk egymáshoz. Talán egy fokkal közelebb, mint illik. De ez akkor nem nagyon érdekelt senkit. Én nyeltem egyet. – Na, gyere… - suttogtam, majd megfogtam az alkarját, és elhúztam. És jött velem.

Szó nélkül mentünk végig a folyosón. Szinte már éreztem azt a dühöt, ami Steve-ben terjengett. Mikor beléptünk a szobába, egy hatalmas sóhaj szakadt ki belőlem.

-     - Hé, minden oké? – kérdezte Dane Steve-et.

-     - Ja, persze… - motyogta összeráncolt szemöldökkel, a padlót vizsgálva.

-     - Hagyd őt…csak egy bunkó seggf… - kezdtem, de a szavamba vágott.

-     - Jól vagyok, nem kell a vigasztalás, oké? Azzal csak rosszabb lesz.

Csend.

-     - Sajnálom… - motyogtam.

-     - Most… - kezdte. – Most inkább egyedül szeretnék lenni… - mondta, és kiment a szobából. Ketten maradtunk ott Dane-el. Csendben álltunk, valószínűleg mindketten a történteket dolgoztuk fel. Nem tudom mennyi idő múlva, de Dane megtörte a csendet.

-     - Hát ez nem volt semmi… - motyogta.

-     - Hát nem… - értettem egyet.

-      - Na és akkor most mi lesz? – kérdezte.

-     - Halvány lila fogalmam sincs.

 

                               ***

-     - Biztos, hogy eljön. Csak felhúzta magát! – mondta Dane, mikor éppen indultunk a buszhoz, hogy bemenjünk a városba ruhát venni. – Steve nem az a fajta, aki egyedül szomorkodik.

-    - Jó, de akkor szólj neki te! Én kint megvárlak… - mondtam. Késésben voltunk, a busz nem sokára indult. Az út egy buszmegállóhoz pedig legalább negyed óra.

-     - Oké.

-     - Siess!

-     - Sietek! – kiáltotta, mert már el is indult a folyosón. Én ameddig nem jöttek bementem a lányvécébe. Mikor bementem, megpillantottam Joanne-t, ahogy éppen cigizik.

-    -  Hát te? – kérdeztem.

-     - Semmi… lejöttem elszívni egy cigit. Te?

-     - Várok Dane-re. Nem sokára indulunk.

-     - Hova mentek? –kérdezte.

-     - Ruhát venni. – forgattam a szemeimet.

-     - Áh… a bálra, nem de?

-     - De, oda… te jössz?

-     - Nem, szerintem kihagyom. Mint minden évben.

-     - Kár… én is utálom az ilyeneket, de ezt most szinte már várom.

-     - Csodás érzés lehet. – mondta cinikusan.

Erre nem tudtam mit mondani, úgy hogy csak hallgattunk mindketten. Nem tudtam neki mit mondani, ugyanis az utóbbi időben eléggé eltávolodtunk egymástól. Csak a magam bajaival foglalkoztam, jóformán mindenkit kizártam az életemből. Joanne-el sem volt már közös témánk.

-     - Nem kérsz egy cigit? – kérdezte Joanne, mikor már csak néztük egymást.

-     - De, de, köszönöm… - mondtam gyorsan. Odamentem, ő előhúzott egy cigit a hátsózsebéből. Megfogtam.

-     - Van tüzed? – kérdeztem.

-     - Ja, persze… bocs.

-     - Köszönöm. – Elővett egy fekete öngyújtót, amin egy piros jel volt. Nem tudtam, hogy mi az. De nem kérdeztem rá. Csak meggyújtottam a cigit.

-     - Nincs mit… na és, kivel mész a bálba?

-     - Dane-el…

-     - Oh… azt hittem, hogy ti csak barátok vagytok…

-     - Azok is vagyunk, de mivel egyikünknek sem volt partnere,ezért úgy döntöttünk, hogy miért ne? A ruhát pedig már hamarabb is meg akartuk venni, csak akkor volt az a balhé…

-     - Amikor telibe kiütötted azt a kis ribancod?

-     - Igen… - motyogtam vörösödő fejjel.

-     - Az nagyon király volt! – mondta vigyorogva. Én csak elmosolyodtam.

-     - Rebecca! – mondta valaki mögülem. Dane volt az.

-     - Itt vagyok! – fordultam hátra.

-     - Na, mehetünk? – kérdezte.

-     - Oh, persze… szia Joanne. – mondtam, majd megöleltem.

-     - Szia…

Kimentem az ajtón, számban a cigivel. Dane jött mögöttem.

-     - Honnan van cigid? – kérdezte.

-     - Sehonnan. – válaszoltam vigyorogva.

-     - Ugye tudod, hogy ezzel pusztítod a szervezeted?

-     - Mondja ezt az, aki drogot rendel mindenféle ijesztő maffiafőnököktől…

-     - Ők nem maffiafőnökök, oké?

-     - Honnan veszed? – kérdeztem nevetve. Nem tudom, miért volt jó kedvem. Semmi okom nem volt rá, főleg nem az akkori helyzetben. De valahogy feldobott az a gondolat, hogy én is, csak úgy mint minden velem egykorú lány eljut a bálba, és hogy lesz egy gyönyörű ruhám.

-      - Ha-ha… - mondta Dane gúnyosan. De azért ő is mosolygott.

-     - Steve jön?

-     - Igen, azt mondta, hogy ki nem hagyná. Már elindult.

Mikor kiléptünk a nap éppen lemenőben volt. Dane átkarolta a vállam. És nem zavart. Én átkaroltam a derekát. Így mentünk tovább, mikor megláttam előttünk Steve-et. Ahhoz képest, hogy már hamarabb elindult, nem haladott valami messzire.

-     - Steve! – kiáltottam. Megfordult, és mikor meglátott minket visszarohant.

-     - Na, hello. – mondta.

-     - Szia! – mondtuk szinte egyszerre.

-     - A busz nemsokára itt van, szerintem egy kicsit sietni kéne. Nyugodtan elengedhetitek egymást egy pillanatra, és felgyorsíthatjátok a tempót. – Erre a kijelentésre elvörösödött a fejem, és zavaromban beletúrtam a hajamba. Elhúzódtunk egymástól.

 

A busz már ott állt abban a megállóban, ahonnan mi indultunk. Senki sem volt ott. Éppen indult volna el, de a sofőr meghallotta Steve kiáltását, és megvárt minket.

-     - Köszönjük. – mondta Steve zilálva. Kapkodva vettem a levegőt. Nem szoktam futni. Sőt, tulajdonképpen semmilyen gyorsnak számító testmozgást sem végezni.

-     - Hova mentek? – kérdezte a sofőr. Ősz, kopaszodó haja volt, és tokája. Alig fért el az ülésen, félig már lelógott a székről.

-     - Végig, be a városba. – mondta Steve. Kifizette a jegyeket, majd elindultunk, hogy keressünk magunknak helyet. A busz üres volt, így nem volt nehéz. Én beültem az ablak mellé, Dane mellém. Steve a másik sorba, kívülre, hogy hallja a beszélgetésünket. Én nem nagyon szólaltam meg, nem tudtam, hogy mit mondjak. Steve telefonozott. Szóval csendben hallgattuk a busz hangját.

Ráhajtottam a fejem Dane vállára. Laposakat pislogtam, a kezdeti lelkesedéshez képest, akkora már leengedtem, mint egy lufi, és elfáradtam. Már majdnem elaludtam, mikor Dane megfogta a kezem. Először nem tudtam, hogy mit tegyek, elvegyem-e, vagy sem… egy kicsit zavart, hogy fogja, de aztán végül nem tettem semmit.

-     - Itt vagyunk! – mondta Steve, a telefonjából felpillantva. Felálltunk, majd leszálltunk. Kint hidegebb volt, mint számítottam. Egy szürke rövid ujjúban, farmerben, és tornacipőben voltam. Lelki szemeim előtt hirtelen ott lebegett egy fehér, kötött vastag pulcsi. Meleget árasztó kályha, és még mi egy más, ami a meleghez köthető. Szóval igen, fáztam.

-     - Mennyi idő, míg odaérünk? – kérdeztem, miközben elindultunk befele a városba.

-     - Nem sok… van itt a város szélén egy ruhabolt, külön az ilyenekre tervezve.

-     - Rendben.

Az utat odafele csendben tettük meg.

-     - Na és… milyen ruhát képzeltél el magadnak? – kérdezte Dane.

-     - Huh… hát, nem is tudom… - nem volt pontos, vagy konkrét tervem, hogy nekem csak az ilyen ruha tetszene.

-     -Nincs semmilyen elképzelésed?

-     - Nem nagyon… nem akarom előre eltervezni, mert mi van, ha olyan nincs is a boltban? Inkább majd azok közül választok, amiket lehet kapni.

-     - Okos, nagyon okos. – vigyorgott Steve.

Tényleg a város szélén volt. Nem valami modern, őszintén szólva eléggé lepukkant hely volt, középen nagy, kopott betűkkel ez állt:

                         Victoria ruhaboltja:

                                                                  Ahol minden álma valóra válik!”

-     - Na, Rebecca? Akarod, hogy minden álmod valóra váljon? – kérdezte Steve, a táblára pislogva.

-     - Már az hittem, sosem kérdezed meg… - majd beléptünk.           

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.